Sipos-Vizaknai (szül.: Mikes) Gabriella
Szüleim egyetlen gyermekeként születtem Hatvanban. Tízéves voltam, amikor Pásztóra költöztünk, ahová nagyon sok kedves emlék fűz. A gimnáziumi évek után a Sárospataki Református Teológiára jelentkeztem. Ezt a döntésemet nagyban befolyásolta az, hogy mindkét nagyapám a Sárospataki Teológián végzett. Utólag is hálát adok Istennek, amiért ide vezetett.
Szerettem az Urat, de akkor még azt hittem, hogy a két szülői ágon lévő sok lelkész valami plusz pontot jelenthet a "Mennyei városban". Akkor még nem értettem, hogy a hitet nem lehet örökölni, s Istennek gyermekei vannak, nem pedig unokái.
A Teológia első évében nem tudtam betelni az Igével, ittam az "Élő vizet", de nem igazán volt teljes az életem. A minősítő vizsga után fél esztendőt Amerikában, illetve Kanadában töltöttem. Itt tapasztaltam meg, hogy mit is jelent, amikor az Úr megsanyargat és próbára tesz, hogy végül jót tegyen velem. /5Mózes 8,16/
Elveszítettem egy évet, de új életet kaptam, s mint személyes Megváltómat láthattam már Jézus Krisztusban, amikor visszatértem a Teológia második évére. Az Úr előtt nincsenek véletlenek, mert így készítette el számomra, hogy megismerhessem a leendő hitves- és szolgatársamat, Sipos-Vizaknai Gergelyt, hisz ennek köszönhető, hogy évfolyamtársak lettünk.
Szatmárnémetiben kötöttünk házasságot 2000 júliusában, majd segédlelkészként Vizsolyba kerültünk, ami igazi otthonunkká vált, ahonnan 2004 decemberéig Hejce és Vilmány gyülekezeteiben is szolgálhattunk.
Időközben levelező tagozaton diplomát szereztem Nagykőrösön a Károli Gáspár Református Egyetem hittanoktatói szakán.
Isten három gyermekkel ajándékozott meg bennünket. Ábellel 2003-ban, Mártonnal 2005-ben, majd Katinkával 2008-ban örvendeztetett meg.
Az édesanyai hivatás mellett, főleg a gyermekmunkában, cigánymisszióban, lelkigondozásban, és bibliakör vezetésével próbálom dicsérni az Urat.
Igyekszem hiteles hitves és édesanya lenni Isten tenyerén, ahol örömmel hirdethetem az Örömhírt. "Mert az Úrnak öröme a ti erősségetek!" /Nehémiás 8,10/
Nagyon fontosnak tartom, hogy a gyülekezet, ahol szolgáljuk az Urat, lelki család lehessen, ahol az egységet Isten ajándékozza, mi pedig, mint jó munkásai, tudjunk Tőle kapott erővel és bölcsességgel gondozni, ápolni és őrizni. Tudva azt, hogy hová megyünk, s mi a megszentelt, közös célunk. „Igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével. Egy a test, és egy a Lélek, aminthogy egy reménységre kaptatok elhívást is: egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, egy az Istene és Atyja mindeneknek; Ő van mindenek felett, és mindenek által és mindenekben.” /Efézus 4,3-6/